Február 11-én indul újra útjára évek óta sikeres játékunk, a Telekosár. Szerencsés előfizetőinket márciusban meghívjuk egy nagybevásárlásra a Príma Nova Szupermarketbe, ahol 25 ezer forint értékben mi fizetjük számláját.

Ebben az évben is meghirdetjük egyik legnépszerűbb játékunkat, amellyel hűséges


olvasóink egy 25 ezer forintos bevásárlást nyerhetnek. A Telekosár február 11-én indul, ettől a naptól kezdve küldhetik be nyereményszelvényeiket négy héten keresztül. 

Ahogy tavaly, ebben az évben is hetente sorsolunk, így érdemes minden héten minél több szelvényt beküldeni. Egy hódmezővásárhelyi olvasónk tavaly nem bízta a véletlenre nyerési esélyeit: szomszédjaitól és barátaitól is elkérte a Délmagyarországot. Igyekezete sikert hozott: elvittük bevásárolni. Tavalyi nyerteseink közül van, aki húsból spájzolt be, olyan is volt, aki a húsvéti menüre valót vette meg. Mások kihasználva a lehetőséget különleges sajtokat, drágább borokat tettek bevásárlókocsijukba a CBA Nova Szupermarketben (Szeged, Szőregi út 80.).

Márciusban összesen 20 szerencsés nyertes vásárolhat majd lapunk kontójára. Aki szeretne bevásárlást nyerni játékunkkal, nem kell mást tennie, mint február 11-től figyelni felhívásunkat, válaszolni az ott feltett kérdésekre, majd visszaküldeni a nevezési szelvényt, amellyel regisztrálhatja magát játékunk minden fordulójára. 
Tavaly mintegy 12 ezer szelvényt küldtek be olvasóink, akik közül most is hetente sorsoljuk ki az adott hét nyerteseit. A felhívás többször megjelenik lapunkban, a játék ideje alatt is érdemes beküldeni a szelvényeket, ám egy előfizetőnket csak egyszer hívjuk meg bevásárolni. A jelentkezés feltétele, hogy rendelkezzenek meglévő Délmagyarország-előfizetéssel, és vállalják a szereplést a nagy bevásárlásról szóló, képes riportunkban a Délmagyarországban.

Legyen ön is azok között, akik 2019-ben telepakolhatják velünk a bevásárlókocsit!