Andreas Merz távozik a Lapcomtól. A Társaság októbertől Kovács Tibort nevezte ki vezérigazgatónak.

Andreas Merz vezérigazgató saját döntése alapján távozik a Lapcomtól. A szakember, aki több mint 5 évet töltött, jövőjét nem az üzleti életben folytatja, és családjával a közeljövőben külföldre költözik. Annak érdekében, hogy Magyarország egyik vezető lapkiadó és nyomdai vállalata továbbra is a megszokott színvonalon, eredményesen folytathassa tevékenységét, a társaság tulajdonosa házon belül kereste a szakember utódját. Ennek megfelelően októbertől Kovács Tibort nevezte ki a Lapcom vezérigazgatójának. 

Az újonnan kinevezett vezető két évtizedes felsővezetői tapasztalattal rendelkezik a média területén, mely során üzletileg sikeresen vezetett több napilapot szórakoztató és szeriőz kiadványokat egyaránt. Az általa irányított médiatermékeknél sikeresen vezették be az integrált tartalomelőállításra alapuló működést, és üzleti modellt. Tibor öt éve a Lapcom felsővezetésének tagja, ahol eddig a HR és szervezetfejlesztési feladatok mellett a jogi terület felügyeletét is ellátta, és a jelentősebb projektjeinkben szakértő támogatással segítette a működést. A médiapiaci ismeretei és a Lapcom működésének ismerete biztosíték arra, hogy a Lapcom továbbra eredményesen folytatja tevékenységét.