Ünnepi ihletettségünkben Wass Albert ismert sorai járnak a fejünkben: „A víz szalad, a kő marad." És már fogalmazzuk is át a sorokat: Az idő szalad, a Délmagyarország marad. Száznyolcadszor is. Aki követi a delmagyar.hu oldalunkon az archív feltöltéseket, az tudja, Panek Sándor kollégánk rendszeresen fejest ugrik a 108 év betű- és cikktengerébe, ahonnan soha nem tér vissza kincsek nélkül. Születésnapunk alkalmából fogadják szeretettel korabeli kollégáink néhány gyöngyszemét!

Juhász Gyula - egykori szerzőnk - köszöntése 1923-ban

Babits Mihály, Juhász Gyula osztályostársa állott ezután az előadó asztal mellé.

– Lám, te megelőztél valamennyiünket – beültél jókor az első padba, és mikor becitáltál engem és leültettél szépen magad mellé ... én ugy néztem rád, mint kis diák néz a nagy diákra, aki már évek óta vitézkedik a kollégiumban – és egy kicsit még ma is evvel a tisztelettel nézek rád, te kedves, te okos és komoly nagy diák! Mert te már nagyon sokat tudtál akkor, amit nekünk csak lassan kellett jól; tudtad, hogy mi minden nem érdemes itten, tudtad, hogy milyen szomorúság magyarnak születni s milyen keserű nálunk a dicsőség ize, tudtad, hogy jobb megülni mozdulatlan, talán a búbos kemence mellett, melyről énekeltél, „megférnek a jó emberek", távolmaradni a vásártól nekünk, akiknek minden érintés fáj.

– Emlékszel-e Szegedre, erre a Szegedre, ahová most visszajöttem érted annyi sok év után; ahol akkor egy darabig együttéltem veled, hosszú sétákban a Tiszaparton, amikor Nietzschéről beszéltünk és Arany Jánosról, Baudelaire-ről és Csokonairól; emlékszel-e Nagyváradra, a Holnapra, ahol először hoztad néhány darabomat, meg se kérdeztél, világ szeme elé, kipellengéreztél a világ előtt, magad mellett abban a könyvben, ami ugy szólt akkor, mint a faltörő érczengése a régi kapukon?
(...)

(Szeged, 1923. május 23., 2. oldal. A Délmagyarország 1920. augusztus 15. és 1925. között Szeged címen jelent meg.)


 

„HALOTT FELTÁMADÁSI" TÖRTÉNET BALÁSTYÁN

Szélpál Józsefné megmozdult a ravatalon

A felsőtanyai Balástya lakosságát napok óta különös „halott feltámadási" história tartja izgalomban. Balástya 276. szám alatti nádfedeles tanyaházban lakott Szélpál József gazdálkodó 45 éves feleségével. Az asszony mindig egészséges volt, a betegséget csak hírből ismerte.

Meglepetésként hatott azután az a hir, hogy Szélpál Józsefné szombaton este hirtelen rosszul lett és meghalt. – Előzőleg még megfejte a tehenet, aztán vajat köpült – mesélte könnyezve Szélpál József –, amikor hirtelen a szivéhez kapott és azt se mondta, hogy: jaj. A holttestet vasárnap reggel felravatalozták. Szombat éjszaka siratós asszonyok búslakodtak mellette, nikkel huszfillérest tettek a szemére és vasárnap már a tisztaszoba közepén feküdt a holtteste. A halál oka: szívszélhűdés –, állapította meg a halottkém és semmi akadálya sem volt a hétfő délutáni temetésnek. 

A rokonokat, jóbarátokat és a szomszédokat hétfő délelőtt azután nagy meglepetés érte. A felravatalozott és ünneplőbe öltöztetett halott, amikor hozzátartozói a legjobban sirlak: hirtelen megmozdult a koporsóban. A huszfilléresek kiestek a szeméből és a keze köré csavart rózsafüzér is megcsörrent.– Hun vagyok? – szólt a sírból jövő hang.

A rokonok megdermedve állottak a koporsó melleit, majd kimenekültek a szobából. Az áradat Szélpál Józsefet is elragadta, aki szintén kiugrott a csoda láttára. Künn az udvaron az asszonyok a kezüket tördelték és sűrűn vetették a kereszteket. Valaki a lovasrendőrökhöz futott. Ezalatt felriadózták az egész környéket és néhány férfi állig felfegyverkezve be is hatolt a csoda színhelyére.

Szélpál Józsefné még mindig ott feküdt a ravatalon, szeme nyitva volt és mélyen lélekzett.

Lassanlassan a rokonok is beszállingóztak a szobába, az asszonyt kivették a koporsóból és ágyba fektették. Az orvosi vizsgálat során kitűnt, hogy a 43 éves asszony szivszélhüdést kapott, ami azonban nem volt halálos. Szive működött, amit azonban hozzátartozói nem vettek észre. Szélpál Józsefné néhány nap múlva elhagyhatja betegágyát.

(Délmagyarország, 1929. január 29., 3. oldal)
  

  

Amikor a sértett lebeszéli a tolvajt hogy ellopja a tyúkjait
 

Sövényháza. Ilyen is van. Nemrégiben Sövényházán történt, hogy Nagy Józsefné éjszaka felkelt, hogy a tűzre tegyen, mert hideg volt a szoba. Közben kinézett az ablakon át az udvarra és látta, hogy egy sötét alak zsákkal a vállán kifelé igyekszik. Utána kiáltott, megállította. Az illető, Tóth István beszédbe elegyedett az ablakon át az asszonnyal. A zsákban a tyúkok mozogtak és így Nagyné megtudta, hogy az illető ép most lopta el a tyúkjait. Kérlelni kezdte, hogy ne vigye el a tyúkokat, mert azokra magának is szüksége van. Tiz perc alatt sikerült Tóthot lebeszélni arról, hogy elvigye a tyukokat. De eljárás indult ellene és hétfőn Habermann Gusztáv törvényszéki bíró Tóthot 4 hónapi fogházra itélte. Tóth már sokszor volt büntetve, azért kapott súlyos büntetést.

(Délmagyarország, 1934. március 24., 4. oldal)